Télapó

Itt van. Hó a subája, jég a cipője, úristen! Csak nem halt meg?

Debizony. Szegény télapó meghalt.

Úgy történt, hogy véletlenül kiesett a szánkójából, és amilyen ördöge volt: odafagyott a járdaszigetre!

Hiába szaladtak a szeretet hírnökei: a tea kiborult, a zsíroskenyér összeázott, az indulatok elszabadultak, a refibrillátor felrobbant, a mentőautó a levegőbe repült, úgyhogy mire nagynehezen odaértek a detoxikáló állomásra, addigra szegény télapó pont elhalálozott.

És amilyen szerencsétlen: azok a ronda krampuszok még a puttonyát is lenyúlták! Meg a dugicsokiját, meg a dugicigijét, meg a tartózkodási engedélyét, meg a munkavállalási engedélyét, sőt! Még a szakállát is!

Szegény, öreg télapó! Pedig hogy szeretett volna még élni! Jönni-menni, lopakodni, gürizni látástól vakulásig, hurcolászni másoknak az ajándékokat!

Na, most már késő. Hiába. Így járt.

De legalább szép élete volt! Beutazta a fél világot, még Botykapeterdre is eljutott, pedig oda a nagy hó miatt május óta már a busz se nagyon jár ki. Ő meg mégis. Hát nem csodálatos?

Egyébként is. Érhetett volna szomorúbb véget is! Ha például ráesik a fejére egy meteor, vagy mondjuk egy hetventonnás, acélvázas, vasbeton alapozású kibiztosítatlan lengőteher, vagy ha mondjuk putty - mert ilyen is van! -, minden külön indok nélkül bekapja a kisujját, aztán a nagyujját, aztán a középső ujját, és végül az egész flancos miskulanciáját ezer apró szomorú kis miszlikbe darálja a híres-nevezetes CNC típusú forgácsoló (és maró!) gép, hogy orrán-száján csak úgy dől a forró, folyékony polietilén, na?! Az talán jobb?

Vagy ha levágják? Mint a húsvéti nyulat?

Különben is, álljunk csak meg. Nem kell rögtön mindig mindent ennyire a szívünkre venni! Ha meghalt, hát meghalt.

A Jézuska az például még meg se született!

Mégse cirkuszol.

És nem igényel pirosalmát, meg sósmogyorót, meg szociális alapú gázár-kompenzációt alig egy-két órával a halála után! De nem ám!

Na ugye.

Mert azért a télapó sem volt ám egy nagy éceszgéber, azt azért tudod, ugye?!

Kilopta a kisgyerekek szájából a nikotint, meg ilyenek. Ezt-azt mindig megígért, aztán nem tartotta be.

Velem pláne jól kibabrált: elvitte az anyukámat! Besétált az ablakon, és sutty.

Nézek erre, nézek arra, hol az anyukám.

Éjszaka volt, feketeség, sűrű, sötét hóesés.

Kapom magam, kiszaladok, bekukkantok a konyhába, jaj.

Ott fekszik a konyhakövön: de már csak a pongyolája.

Ami abban benne volt, az elröpült örökre.

Még láttam, ahogy megrándul a nyomában a függöny...

Reggel persze visszajött, de az már nem volt ugyanaz.

Milka helyett tejbevonó, anyám helyett egy lepukkant, vadidegen nő. Nekem ugrik, megölel.

Szép kis ajándék, mondhatom!

Hülye, geci télapó.

Most mit kezdjek vele??

Eurüdiké (Magvető, 2007)