Anyák Napja

ó ha cinke volnék hömpölygő sugárba'

okádnék a legszebb ünneplő ruhámra

megbántottam aki szívéből szeretett

lehetett volna még de már nem lehetett

két keze munkáját a kukába raktam

tőle elvettem kukacoknak adtam

úgy lealjasodtam felálltam a székre

emberfejekkel labdáztam az égre

eszetlen voltam vakmerő és hibbant

égve hagytam a folyosón a villanyt

idegeskedését biztatásnak véltem

posvány iszapját szopva éldegéltem

tiltott táplálékul rágcsáltam a számat

nem csoda hogy hányszor tenfiára támadt

úgy vágódtam pont a tévé állványának

lőttek a setétség fene bálványának

süketnéma dzsin ült büszke torkomon

romhalmazzá tettem szép kis otthonom

folyton-folyvást másokat okolva

zokogtam mint majom a pokolba

rám nyitott és utolért a végzet

nem volt bennem mégse szégyenérzet

csatatérré lett pedig az ágy is

elpusztult egy kedves rókatárgy is

legszebb álmát szintúgy összetörtem

félreálltam csendben letöröltem

elvegyültem gyáván és kivártam

papucs nélkül le-föl rohangáltam

romok ormán vertem kies tanyát

ezzel pláne felbasztam az agyát

kézzel-lábbal buzgón grimaszoltam

nyilván égi vályút szimatoltam

szám szélén már éreztem a vesztem

lánnyá váltam inkább sírni kezdtem

elhánytam a frissen facsart körtelém

szertenéztem rögtön de már nem lelém

felrémlett hogy újfent bosszút forral

futott felém pirulával porral --

a kísértésnek persze hogy bedőltem:

a rút varangyot véresen megöltem

tündöklése hipp-hopp véget ér

izzó trónon őt elégetém

most tele 

szájjal nyugton étkezem

és amíg a világ 

világ vétkezem

Hátrahagyott versek (Magvető, 2017)