Május

Mondta a kisfiú, és hátradőlt a székén.

- Május? Hogyhogy május? Szó sem lehet róla - mondta a kicsi, kopasz öregember, és feljebb tolta az orrán a szemüvegét.

- Legfeljebb június vége. Azt még talán el tudom intézni, de előbb semmiképp. Nem és nem! Meg kell hogy értsd. Elvégre...

- Május - ismételte rezzenéstelen nyugalommal a kisfiú, és a nyomaték kedvéért megdörgölte az öklével az orrát.

- De hiszen még ... de hiszen még sírni se tudsz! - ellenkezett ingerült hangon az öregember. Lehetett rajta látni, hogy szegénynek hosszú, nehéz és küzdelmes napja volt.

- Már hogyne tudnék! - vágta rá a kisfiú kedves, huncut mosollyal a szája szögletében. - Tudok én még mást is!

- Vagy úgy. - Az öregember egy pillanatig elgondolkodott, aztán láthatólag megadta magát. Odafordult a monitorhoz, maga elé húzta a billentyűzetet, és bepötyögte a megfelelő kódot. - Hát ha így állunk, akkor nem bánom. Csak aztán baj ne legyen.

Lejjebb lépett a kurzorral, aztán sóhajtott egyet, mint aki túl van a nehezén, pedig mindketten tudták, hogy még csak most jön a java.

- Település? - kérdezte az öregember, anélkül hogy fölemelte volna a tekintetét.

- Kispest - felelte a kisfiú, aztán villámgyorsan hozzátette: - Klapka utca tizenhét, hátsó lépcső, második emelet öt. Kapucsengő harminchárom, de mindegy úgyis, tetszik tudni: szabad a bejárás. Tudniillik - folytatta bizalmasan, miközben suttogóra fogta a hangját - ki van pöckölve a zár.

- Aha. Szóval ... ki van pöckölve. Hát, kisfiam, nekem itt most kötelességem téged tájékoztatni arról, hogy akár hiszed, akár nem: tiéd a világ. Hegyek-völgyek, dimbek-dombok, bungaló az Andok alján, kiskastély a Loire mentén - kezdte sorolni lázas, rajongó révülettel -, kedves, maláj halászfalvak, a karibi térség, a svájci Alpok, villasor a Riviérán, lakópark a Hármashatár-hegyen ... kisvárosok, kertvárosok, világvárosok, köztük Róma, Párizs, Rio de Janeiro ...

- Hát én inkább ...

- Rendben. Elvégre te döntesz.

Az öregember elhallgatott, mint akit nyakon öntöttek, aztán kikereste a megfelelő rubrikát, és nehéz szívvel beírta az ominózus számot.

- Lássuk csak. Anya lánykori neve?

- Baranyi Bori - vágta rá gondolkodás nélkül a kisfiú. Az öregember egyszeriben elsápadt, az orrcimpái remegni kezdtek, és attól kellett tartani, hogy azon nyomban szörnyethal, és lezuhan a székről.

- Azt már nem! Fiacskám! Te azt se tudod, mit beszélsz! - sziszegte magából kikelve, aztán, mint egy felbőszült generális, akinek pillanatnyi helytállásán világok sorsa múlik, odacsapta az egeret az alátéthez, előredőlt, és villámló szemekkel meredt a kisfiúra. - Fiacskám! Tudod te egyáltalán, ki az a Baranyi Bori?

- Tudom - felelte bátor hangon a kisfiú, de az öregember mintha meg se hallotta volna.

- Neked arról, édes fiam, fogalmad sincs, hogy ki az a Baranyi Bori! Ez a Baranyi Bori ugyanis egy valóságos őrült. Meg kell neked mondanom, hogy pszichológushoz jár. Tudtad?

- Tudtam.

- De ez még nem minden! Zugevő! Tudtad?

- Tudtam.

- Hohó! De az már bizonyára elkerülte a figyelmedet, hogy időnként rájön a hoppáré, naphosszat sír, kötekedik, kitépi a vízforraló zsinórját a falból, szántszándékkal tócsát csinál, jajveszékel, parádézik, elégeti a bélszínrolót, és elfelejti kihegyezni a ceruzáidat.

- Nem baj. Majd én kihegyezem.

- És a kedves apuka? - folytatta tajtékos dühvel - Azám! Hát a híres Dobák Pali talán bizony állja a sarat? Állja a nagy fenét állja! Fix, hogy most is ott bütyköl a Tatár úti kisgarázsban, se nem alszik, se nem fürdik, se nem vacsorázik, mintha bizony az élete múlna azon a koszlott, pakisztáni Volvo-motoron! Ráadásul tíz év se kell, úgy otthagy majd benneteket, mint a pinty.

- Rendben van. Nekem annyi elég.

- Rendben van?! - Az öregembernek egyszeriben elakadt a lélegzete.- Hát ha neked ez a Dobák Pali rendben van, akkor nincs mit beszélgetnünk... Arról egyébként van tudomásod, hogy szúr a bajusza? - jegyezte meg halkan.

- Hogy tetszik érteni?

- Hogy hogy értem? Hát úgy értem, fiacskám, megmondom én neked feketén-fehéren, hogy hogy értem. Hát csak úgy, hogy minden egyes atyai csók valóságos kínszenvedés. Úgybizony. És akkor most megkérdezlek újra. Ez az utolsó szavad?

- Ez - felelte vakmerő nyugalommal a kisfiú, aztán tapintatosan lesütötte a szemét.

Az öregember vállat vont, zordan és fegyelmezetten, mint aki megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Új lapot tett a nyomtatóba, aztán megnyomta a megfelelő gombot. Mindketten hallgattak, miközben a gép diszkrét duruzsolással tette a dolgát.

- Itt írd alá - mondta az öregember, és görbe, pilinszka ujjával mutatta, hogy hol.

- A jelem elég?

- A jeled? Hát persze. Mi is a jeled?

- Gomba - mondta a kisfiú, és kezébe vette a tollat. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon.

- Várj csak! - intett az öregember, és fölemelte a kagylót.

- Halló! - mondta, aztán percekig csak ült és várt és hallgatott. Mielőtt letette, mindössze annyit mondott: értem. Aztán hosszú és kissé bonyolult procedúrával levette magáról a szemüvegét, körülményes mozdulatokkal behajtogatta a szárait, és apró, okos szemeivel mélyen a kisfiú szemébe nézett. A pillanatnyi csendben hallani lehetett, ahogy odakint a folyosón keserves erőlködéssel odébb toltak egy padot.

- Rossz hírem van - mondta. - Az a helyzet, hogy ... Tudod, édesanyád sajnos ... Ilyenkor nincs mit tenni. Előfordul. Talán majd legközelebb.

- Igen - mondta rezzenéstelen arccal a kisfiú, de egy ideig még sehogyan sem akaródzott megmoccannia. Aztán hirtelen észbe kapott, és zavarodott mozdulatokkal kászálódni kezdett székről. Már az ajtónál járt, amikor eszébe jutott valami.

- Tessék mondani ... általában körülbelül ... úgy értve, hogy ... szóval, hogy mennyi idő?

- Hát tudod ezt így előre sose lehet tudni. Az is lehet, hogy holnapután, de az is lehet, hogy ... teszemazt ... százötven év. Sajnálom, fiam.

- Értem. Hát akkor, köszönök mindent - mondta a kisfiú, és lehetett látni, ahogy próbál szegény a kicsi, lebiggyedt szájával mosolyogni.

- Nincs mit, fiacskám... Hop-hop, megteszed, hogy szólsz az utánad következőnek?

- Hogy? ... Ja, persze - felelte a kisfiú, és behajtotta maga mögött az ajtót.

Eurüdiké (Magvető, 2007)