Könyves Magazin, 2016

Körkérdés az irodalmi díjakról

Én viszonylag szerencsésnek mondhatom magamat: egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány irodalmi díjat kaptam életemben, és akkor még mindig maradt egy ujjam.

Az irodalmi díjaknak szerintem nem az a legfőbb veszélye, hogy megváltoztatnak, hanem pont az, hogy benne tartanak valamiben. Egy irodalmi díj látszólag a múltadnak szól, de valójában a jövődet akarja kontrollálni. Közli veled, hogy jó úton jársz, megdicsér és lefizet, pénzzel, dicsőséggel, de minimum a rád vonatkozó Wikipédia-szócikk "díjai" alcímével, aztán ünnepélyesen utadra bocsát, miközben szelíden érezteti veled, hogy mostantól rajtad tartja a szemét. Magyarán korrumpál, hogy maradj olyan, amilyen vagy. És ezzel a legfőbb kincsedtől foszt meg: az újrakezdés jogától. Márpedig az önfelszámolásig menő újrakezdés képessége szerintem egy művész összes létező paranormális képessége közül a legfontosabb. Nem az az igazán nagy művész, akinek saját hangja van, hanem az, aki adekvát módon képes megszólalni. Aki egyedül a valóságnak van elköteleződve, és mindenféle jól kiépített, kitáblázott és kivilágított utak helyett egyedül a valóság változásai után megy. Akár árkon-bokron át.

És a legidegesítőbb és legnyugtalanítóbb az egészben, hogy mindannak, amit ebből a kockázatos és abszolút magányos kalandból kihoz, annak az égadta világon semmiféle mértékegysége nincs. Nem mértékegysége a siker, nem mértékegysége a jó kritika, és nem mértékegysége a bezsebelt díjak száma sem.

A művészeti díjak rendszere persze időnként azt a látszatot kelti, mintha a dolgozószobák mélyén valamiféle öröktől fogva tartó permanens verseny zajlana - Dragomán az élen, de Grecsó a kanyarban fejhosszal beelőz -, de ez a szemlélet szerintem mélységesen idegen mindentől, amit amúgy művészetnek nevezünk. Pláne irodalomnak. Mert az irodalom nem verseny. Ha ugyanis az irodalom verseny volna, akkor az, aki valamilyen irodalmi díjat kap (stílusosan: "megnyeri" ezt vagy azt a díjat), az méltán érezhetné magát győztesnek. Márpedig a győztesek "oldaláról" nem lehet írni. Ez biztos. Írni csak a vesztesek oldaláról lehet.

Magyarán nem csak élni kell úgy - Shaw után szabadon -, hogy az ember még véletlenül se kapjon semmiféle kitüntetést, de írni is csak úgy érdemes.

Nekem persze az a néhány aprócska díj már becsúszott, ezen most már nem lehet segíteni. De jelentem, okultam az esetből, és azóta minden erőmmel azon dolgozom, hogy ilyesmi lehetőleg soha többé ne fordulhasson elő.