Jelentés

Szeptember tíz. Megfigyelt személy hajnali hét óra negyvenöt perckor kilépett a Tavaszmező utca tizenhármas számú ház kapuján, majd két kiskorú kísérőjével az oldalán elindult a közeli útkereszteződés felé. Nehézkes lábmozgása, valamint a léptei nyomán hátrahagyott kiadós vérmennyiség arra enged következtetni, hogy az előző éjszaka folyamán lezajlott Kissalétrom utcai zavargások során (lásd korábbi jelentés) súlyos, sőt minden bizonnyal életveszélyes sérüléseket szenvedett. Ezt a feltételezést látszik igazolni az a tény is, miszerint megfigyelt személy a zöld jelzésre való várakozás ideje alatt többször is elvágódott, pici, piros retiküljét feje alá helyezte, majd halálos kimerültség látszatát keltve elnyújtózott a járdaszegélyen, és csak kísérői hosszas unszolására volt hajlandó folytatni útját. A szemközti iskolaépület bejárata előtt váratlanul kísérőire támadt, heves érzelemkitörések közepette mindkettőjüket durván, sőt fenyegetőleg megszorongatta, majd a legteljesebb titoktartás leple alatt átadott nekik egy-egy tornazsáknak látszó tárgyat. A zsákokból kilógó hosszú, színes huzalok és apró, villogó lámpácskák ugyanakkor egy percig sem hagytak kétséget a tárgyak valódi természete felől. A két kiskorú illető ezt követően megkísérelt bemenekülni az iskola épületébe, ám ekkor megfigyelt személy erőnek erejével utánuk vetette magát, és közönséges csipavadászatnak álcázott fülbesugdosás útján ismertette velük a robbanószerkezetek mellékhelyiségben történő elhelyezésének legbiztonságosabb módozatait.

Nyolc óra három perckor megfigyelt személy átvágott az ellenállás fészkeként elhíresült hajdani Horváth Mihály téren, az ingoványos terepen ide-oda cikázva megpróbálta kikerülni békésen szunyókáló embertársait, majd egyetlen merész szökelléssel beugrott egy gyér lombozatú és jelenleg hajléktalanszállóként üzemelő tüskebokorba. Amint néhány másodperc elmúltával újra látókörömbe került, észrevételeztem, hogy hóna alatt egy-egy hatalmas, fekete macskakövet cipel, amelyet feltehetőleg a közeljövőben megrendezésre kerülő Orczy téri Rendszerellenes Rendzavarások (a továbbiakban: ORR) lebonyolításához szükséges úgynevezett hagyományőrző barikádépítés céljából zsákmányolt. Ezt követően megszaporázta lépteit, és elindult a négyes-hatos villamos József körúti megállójának romjai felé. Amikor elhaladt a Polgármesteri Hivatal bejárata és a Nagy Kiégett Szemétkuka kettős takarásában megbúvó OTP-automata mellett, megfigyelt személy tett egy félreérthető kézmozdulatot, amelyet később egyes elemzők az európai pénzpiacok nemrégiben bekövetkezett teljes körű összeomlásával hoztak összefüggésbe.

Nyolc óra negyvenkét perckor, rövid félórás várakozást követően megfigyelt személy kivált a zebra előtt álldogáló járókelők sokaságából, vakmerő módon lelépett a gyalogosok biztonságos tartózkodása céljából rendszeresített útpadkáról, fejét kissé hátravetette, szemében kaján és már-már szinte revolucionista fényeket villogtatott, majd fittyet hányva mind a Tízparancsolat, mind pedig a Polgári Rendtartás idevonatkozó passzusainak, fogta magát, fölemelte jobb kezének középső ujját, és a tömeg felháborodott morajlásának közepette: beintett a trolinak. A közlekedés résztvevőinek döbbenetét, valamint a történtek hatására kialakult tumultuózus jelenetek zűrzavarát kihasználva ezt követően villámgyorsan kereket oldott, és még mielőtt a népharag utolérhette volna, szerencsésen elérte a négyes-hatos villamospótló autóbusz épp indulni készülő járatát.

Itt jegyzem meg, hogy ezen a ponton megfigyelői pozícióm kismértékű módosítására kényszerültem, és a hírszerzés általános gyakorlatának megfelelően a továbbiakban hol viteldíjtáblázatnak, hol jégkrémreklámnak, hol pedig furfangos fejtörőnek álcáztam magamat, annak függvényében, hogy az általam megfigyelt személy a busznak épp melyik fertályán garázdálkodott. Illető ugyanis rendbontó magatartásának folytatólagos elkövetésében odáig fajult, hogy nem törődve utastársainak nehezen kiküzdött komfortérzetével, a jármű leghátsó traktusából a vezetőfülke közvetlen közelébe furakodta magát, ott egyetlen erélyes mozdulattal feltépte a fülke ajtaját, és egy fegyvernek látszó vonaljegy felmutatásával se szó, se beszéd, bekéredzkedett a vezetőülésre. A sofőr elcsukló hangon közölte az utazóközönséggel a buszeltérítés szomorú tényét, és ezzel kezdetét vette a négyes-hatos villamospótló autóbuszjárat történetének mind ez idáig legemlékezetesebb és ráadásul a lehető legtragikusabb végkifejlettel fenyegető ámokfutása. Megfigyelt személy ugyanis nemhogy fékezett volna, és annak rendje-módja szerint megállította volna járművét a soron következő (Üllői úti) megállónál, hogy a helyszínre siető belügyi alakulatok felszólításának eleget téve haladéktalanul feltárja szokatlan tettének indítékait, hanem épp ellenkezőleg, négyesbe kapcsolt, végigvágtázott a Ferenc körúton, és szédületes tempóban keresztülszáguldott a hídon. Odaát aztán hol súlyos hallgatásával, hol pedig idegen hangzású győzelmi jelszavak skandálásával hívta fel magára a figyelmet, majd se az utazóközönség jajkiáltásaival, sem pedig az általa előidézett forgalmi katasztrófa buktatóival nem törődve váratlanul félrerántotta a kormányt, és áttért a szemközti sávba.

Kilenc óra tizenegy perckor gyanúm beigazolódni látszott. Immár mindnyájunk számára világossá vált, hogy megfigyelt személy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Schönhertz Zoltán Kollégiumának Irinyi utcai toronyépülete ellen tervez támadást.

Ezúton bátorkodom mind Megbízóim, mind a tisztelt Illetékes Hatóságok figyelmét felhívni arra a többek által hangoztatott eshetőségre, miszerint legközelebb nem fogja elvéteni.

Eurüdiké (Magvető, 2007)