"Ezt is elviszem magammal"

viszem a régen

kihízott nacim

viszem a kelet-német

származású macim

ezernyi véglet

közül a köztest

viszem a Csokonai

Vitéz Mihály Összest

ott lesz az ágyam

ahova fekszem

elviszem alvókának

egy-két régi exem

viszem a barnát

viszem a szőkét

viszem a felhalmozott

kapcsolati tőkét

viszem a tutit

viszem a gagyit

viszem az otthonkában

utcára tett nagyit

megannyi némán

átbliccelt évet

elviszem magammal a

szentendrei HÉV-et

viszem a Marcsit

viszem a Karcsit

elviszem Kenesétől

Keszthelyig a Balcsit

kicsit a nyarat

kicsit a telet

viszem a mindörökké

Moszkva-Moszkva teret

apuka titkát

anyuka aranyát

elviszem magammal a

Bácskát meg a Baranyát

viszem a bölcsit

viszem a temetőt

viszek egy túlságosan

barna bőrű szeretőt

viszek egy búval

bevetett földet

viszem a pirosat a

fehéret a zöldet

elviszem ezt is

elviszem azt is

viszem a jófiút de

elviszem a faszt is

viszem a bankot

viszem a pálmát

elviszem minden igaz

magyar ember álmát

viszek egy csontig

lelakott testet

viszont az nem kérdés hogy

Buda helyett: Pestet

viszek egy szívet

viszek egy májat

viszek egy kívül-belül

lakhatatlan tájat

naná hogy úgy van

ahogy azt sejted:

viszek egy lassú burján-

zásnak indul sejtet

viszek egy csúnyán

beszopott mesét

viszem a legesleges-

legutolsó esélyt

ki tudja lesz-e

búcsúzni időm

viszem a Duna-parton

levetetett cipőm

mit bánom úgyis

elviszem lazán

elviszem gond nélkül a

hátamon a hazám

aki ma büntet

az holnap lövet

viszek egy mindig újra

föl-földobott

követ

Ezt is el (Magvető, 2013)

Hátrahagyott versek (Magvető, 2017)