Eurüdiké
a renoválás alatt álló Rác fürdőben
Forró fantában úszok,
mint a jég.
Fogalmam sincs per pillanat,
mivégre vagyok.
Tél van, nyár van, hányat írunk,
lány vagyok vagy tudja ég, most
felhő ez vagy
bányalég, nézd,
esni fog, már lóg a lába,
azt se tudom, gőz
vagy pára,
megmártóztam,
ez az ára
annyit azért mondhatok, hogy
mennék én, de nem tudok, hol
fázok, hol meg izzadok, jaj,
ne gyere a túlvilággal,
annyi minden problémám van,
májvérbőség plusz a szívem ide-
oda húz,
ülőidegzsába pláne
ízületi csúz.
Akárki volt,
fog az átok.
Sejtem én, de tojok rátok,
fülelek és mindent látok:
dömper áll a ház elé, s a
Hadnagy utca tíz felé már
nem lehet kijutni, látod,
hiába is reklamálok,
addig-addig variáltam,
bérletem is,
bilétám is elúszott,
holott,
állítólag nem is vagyok más, csak egy
halott.
Összeszűrtem mindenféle
söpredékkel a levet.
Vas-szulfáttal kevertem a
kénsavas szikenyt.
Lúgot ittam és pipáztam,
jóhíremre nem vigyáztam,
nem csoda, hogy nyakig ülök
most ebben a micsodában
nem stimmel a vége se:
nem jön értem senki se.