avagy a zordon mű

Budapest boldogtalan.

Lenne. 

Ha nem lenne határtalanul boldog.

A nap felkel és lemegy,

besötétedik és kitavaszodik,

buszok jönnek, buszok mennek, Budapest működik,

és a működés boldoggá tesz.

A Pasaréti téri buszvégállomás,

mint egy nagy, élveteg idegsejt, izgága nyúlványaival

reggeltől estig rendületlenül gyűjti az ingereket.

Begyűjti őket az Orsó utcából,

és begyűjti őket a Csévi utcából.

Begyűjti a kicsiket és begyűjti a nagyokat,

a rendszerszervezőket és a folyamatmérnököket,

a toxinokat és a transzmittereket,

a jógaoktatókat és a projektmenedzsereket.

Aztán egy hosszú, kanyargós tengelyfonálon keresztül

eljuttatja őket a perifériára,

hogy körülnézzenek.

Az ingerület pontról pontra,

befűződésről befűződésre terjed a Harangvirág utcától

a Virág árok megállón át

a Vasas Pasarét Sportcentrumig, és tovább,

egészen addig, amíg az elágazó végfácskák kiöblösödő végbunkói

a létezés szélső határán túl, a messzi

és patogén

pesti belváros

egyik degeneratív közlekedési csomópontján

szinaptikus kapcsolatot nem létesítenek más

felajzott idegsejtekkel.

De ez már a városszociológia nyirkos lápvilága,

amit pont elég egyszer megtapasztalni ahhoz,

hogy az ember inkább leszálljon az Urániánál,

átmenjen a túloldalra,

és hazabuszozzon Pasarétre.

Ahol minden szép, és mindenki jó.

Ahol örök béke van, és joviális ionegyensúly.

Ahol kora reggeltől késő estig minden érző organizmus

a nyugalmi potenciál derűs energiájával vibrál, zsizseg és repes.

Az ember szinte beleszédül a szüntelenül áramló körforgalomba.

Nincs az a funkcionális anatómiaatlasz,

amely képes lenne színes, számozott ábráival

megjeleníteni az emberi idegrendszernek ezt a fáradhatatlan

motorikus leképeződését.

A helyiek neonzöld pufimellényben

és hipnotikus révületben sodródnak az Aldi felé.

A templomkertben isten báránya fűnyírókábelt gombolyít,

az egészséges, friss fű lebomló,

zöld zsákokban várakozik.

Szent Ferencz egy mulcsba tűzött táblára tekint:

A templom előtere magánterület, az engedély nélküli területfoglalás tilos!

Az itteniek életét egy farkatlan és láthatatlan

macska tartja lázban,

aki az átázott és felpúposodott,

elmosódott és felhólyagosodott hirdetmény

hisztérikus hieroglifái szerint leginkább a Közbeszerzési Hatóság

Riadó utcai épülete környékén szokott kóborolni.

Kutyák nincsenek,

viszont a helybeliek reprezentatív sokasága

egészen a Pink Pudli Kutyakozmetikával bezárólag

a legkülönfélébb kutyafajták tömeges felbukkanására számít.

Lépten-nyomon nem-szemetes-eket helyeznek el,

és az ultrahangos fogtisztítást kutyafotózás-szolgáltatással kombinálják,

hogy kedvet csináljanak.

Szinte érezni a levegőben,

hogy valahol itt van Magyarország első és legnagyobb őssejtbankja,

és tényleg.

A parkoló jogtalan használata ugyan feljelentést von maga után,

és a kéregetés sem megengedett,

viszont egy nem is olyan távoli kultúrkúriában

másodperceken belül kezdetét veszi

a Textilművészeti Triennálé.

Még Hamupipőkét is meglepetés várja:

a kovácsoltvas kerítésre csomózott átlátszó nejlonzacskóban egy pár

alig használt, harminchatos, fehér körömcipő.

Felette Tomori Nóra karrier-tanácsadó kihelyezett névtáblája

az elérhetőségeivel.

És aki még ennél is többre vágyik, annak ott a zsírfagyasztás,

az enzimes hámlasztás,

és az aromaterápiás testtekercselés egy reklámmolinókkal

elfüggönyözött kertben.

Így él,

küzd és boldogul Pasarét.

Működése eredőjén,

organikus építészetének centrumában,

az axondomb szelíd lankáin Szűz Mária áll a gyerekével,

és Pannónia virágzó kertjét öntözé,

míg csak be nem áll a fagy, és el nem halnak az idegvégződései.

A fagy beáll,

a hírvivő molekulák útra kelnek,

és mint egy spontán testi szenzáció:

beköszöntenek az ünnepek.

A vezetőfülkében kigyúlnak a fények,

a kocsiállásról kigördül az utolsó busz.

Most tél van, csend, és hó, és hála.

Köszönjük, élet, áldomásaidat.